06 31 780 2559 info@csillivilli.hu
Oldal kiválasztása

Fürdőszoba takarítás

Vissza a takarító cég főoldalára, ott rendelhet fürdőszoba takarítást!

Nem kell feltétlenül lustának lenni ahhoz, hogy egy dolgozó nőnek ne maradjon ideje „rendesen” kitakarítani. Csakhogy koszban élni senki nem szeret, ha pedig vendégek jönnek, akkor tényleg gáz, ha porcicákat és vízkövet kell kerülgetniük. Összegyűjtöttünk néhány villámgyors megoldást, amivel kipofozhatjuk a lakást. A fürdőszobával és a konyhával kezdünk.


Fürdőszoba

A családtagok sokszor, a vendégek pedig legalább egyszer megfordulnak a fürdőszobában. Könnyen koszolódik, és ráadásul látványosan. Egy Potemkin takarítás azonban pillanatok alatt megvan.

Nélkülözhetetlen hozzá egy nagy tekercs papírtörlő, egy méretes szemeteszsák, némi fertőtlenítőszer és ecet. (Persze ha van otthon külön WC-tisztító, és fürdőkádtisztító akkor azokat is bevethetjük.

Azzal kezdjük, hogy a zsákot a kilincsre akasztjuk és beleöntjük a fürdőszobai szemetes tartalmát. Ezután fogjuk a fertőtlenítőt, és öntsük a wc-be, a perem alá is. Hagyjuk nyugodtan hatást-kifejteni, ezalatt pedig fogjuk az ecetet és 2/3 ecet egy harmad víz arányban töltsünk meg vele egy spriccelős tetejű üveget. Erre a célra jó egy régi tisztítószeres flakon, vagy virágöntözésre használatos üveg is. Vagy készen vett ecetes tisztítószert is használhatunk, de persze az sokkal drágább, és kevésbé „zöld”.

Evvel a keverékkel fújjunk be minden porcelán és csempefelületet ami szem előtt van, valamint a tükröket, és a mosdópultot. Töröljük át papírtörlővel, a használtakat dobjuk a földre, még szükség lesz rájuk. Ezzel a módszerrel pillanatok alatt eltűntethetőek a szappan, fogkrém és egyéb foltok. Ne feledkezzünk meg a kád pereméről és a WC-ülőkéről sem, és ha nagyon szorgalmasak akarunk lenni, akkor még a zuhanyfülke ajtaja is kaphat egy átdörzsölést.

Következő lépésként a WC-kefével még egyszer dörzsöljük szét a fertőtlenítőt, majd öblítsük le. (Csodákat tehet egy új wc-illatosító installálása, de persze az kicsomagolással együtt extra 5 percet jelent.

Most következhetnek a törülközők. Ha vendégek jönnek, elegendő, ha a használatban lévő fürdőlepedőket szépen megigazgatjuk, és csak a kéztörlőt cseréljük ki az alkalomra. Akinek van textilillatosítója, (amit szerintem sokan megvesznek, és aztán mindig elfelejtik használni, ahogyan én is) az befújhatja vele a törülközőket.

Utolsó lépésként rázzuk ki (természetesen nem a fürdőszobában) a fürdőszobai szőnyegeket, majd pedig fogjuk a földre dobált nedves papírtörlőket és a sarkokból szedjük fel velük a port és a hajszálakat. (Ezek valami miatt nagy előszeretettel gyülekeznek a csempével borított helyiségek sarkaiban, de emiatt aztán viszonylag könnyű is levadászni őket.)

Kész is van. Gyömöszöljük az összes papírtörlőt a szemeteszsákba, és indulhatunk a konyha felé.

Forrás: https://divany.hu/eletem/2012/03/24/villamgyors_takaritasi_tippek_lustaknak/

Fényes csaptelep, csillogó kád és vízkőmentes csempe: 7 trükk ecettel, hogy ragyogjon a fürdő

Ecettel a teljes fürdőszobát tisztává varázsolhatod.

Az állandóan nedves közegnek, valamint a szappan és más kozmetikai szerek maradványainak köszönhetően a fürdőszoba a lakás egyik leggyakrabban takarításra szoruló helyisége, hiába szolgálja épp funkciója szerint a megtisztulást.

Számos kritikus pontja lehet, a vízköves csaptelepektől egészen az elszíneződött kádon át a mosógép nyálkás gumijáig, a megfelelő módszerekkel, nem utolsósorban pedig igazán hatékony szereket bevetve azonban lesz nem nagy kihívás tökéletesen tisztává varázsolni.
Fürdőtakarítás ecettel

A fürdő legjellemzőbb szennyeződése a vízkő, emellett a pára és a nedvesség miatt a penész is könnyen megjelenhet, melyeknek azonban hatékony ellenszere a legsokoldalúbb természetes házi szerként ismert ecet. Ha van egy üveg eceted, az egész fürdőszobát kitakaríthatod, ráadásul anélkül, hogy azzal ártanál az egészségednek, a környezetnek vagy épp a pénztárcádnak. Összegyűjtöttük a legjobb praktikákat, arra azonban vigyázz, hogy az ecet használata közben gumikesztyűvel óvd a kezedet, illetve hagyd nyitva az ajtót, és szellőztess nagyon alaposan a műveletek közben.

A zuhanykabin falának megtisztítása az egyik legkellemetlenebb feladat a fürdőben, hiszen könnyen lesz vízköves, és idővel penészessé is válhat. Egy kis ecettel és némi maradék samponnal azonban csodát tehetsz, kattints ide a módszerért!
csaptelep

A csaptelep könnyen elveszítheti régi fényét, ha beborítja a vízkő, a zuhanyrózsának pedig akár a vízáteresztő képessége is csorbát szenvedhet emiatt. Ha szeretnéd csillogóvá és tisztává varázsolni anélkül, hogy súrolnod kellene, és karcolódna, kattints ide, és nézd meg lépésről lépésre, hogy csináltuk!

A csempére is gondot kell fordítani, mert a vízkő könnyen tompa fényűvé és szennyezetté teheti, így később nehezebb lesz tisztítani. Egy kis ecettel és sóval ragyogóvá teheted, kattints ide, és mutatjuk, hogyan.

A csempe felületénél problematikusabb a fuga, különösen, ha a penész is megtelepedett rajta. Kattints ide az ecetes tisztítás menetéért, és pluszban a sűrű, házi fugatisztító paszta alkalmazását is megismerheted.

A fürdőszoba központi eleme a kád vagy zuhanytálca, ami, ha csillogó és fényes, az az egész fürdőt más színben mutatja meg. Ebben is segíteni fog az ecet, kattints, és nézd meg, hogyan!

A szappanmaradványoknak, hajszálaknak köszönhetően gyakori probléma lehet a fürdőszobában a dugulás. A legjobb ellene az ecetes módszer, sóval vagy szódabikarbónával kombinálva. Kattints ide, és próbáld ki!

A mosógép is fontos tartozéka a fürdőnek, melynek rendszeres tisztítása nemcsak a kellemetlen szagokat és a mosás minőségének romlását előzi meg, de a készülék élettartamát is növeli. Ecettel, teafaolajjal és trisóval rendben és karbantarthatod, kattints, és olvasd el, hogyan!

Forrás: https://femina.hu/otthon/furdoszoba-takaritas-termeszetesen/

7+1 takarítási tipp a fürdőszobába

Nem csak maratoni, fárasztó takarítással érhetünk el jó eredményeket a fürdőszobában: ezekkel az apróbb trükkökkel nem lesz nyűg az egyik legfontosabb helyiség tisztítása.

1. Ecetes zsákot a csapra

A legnehezebben a zuhanyrózsáról, csapokról tudjuk eltávolítani a vízkőfoltokat, ám erre is van megoldás. Az ecet, mint jól tudjuk, jolly joker a fürdőszobában, most is segít: egy műanyag zacskóba töltsünk vízzel hígított ecetet, a zacskót kössük rá a csaptelepre, zuhanyrózsára és hagyjuk 10-15 percig így ázni a vízköves felületet.

2. Megjelölt szivacsok

A szivacsokkal nem csak tisztítunk, de a kórokozókat is szétszórhatjuk a fürdőszobában. Nagyon fontos, hogy egy szivacsot csak egy bizonyos felület tisztítására használjunk, például legyen külön szivacs a kád, zuhanyzó, csapok, külön a kő, járólap és külön a WC tisztítására. Tökéletesen megfelelnek a célnak a régi mosogatószivacsok, csak jelöljük meg őket: vágjuk le például a sarkukat, hogy mindig tudjuk, melyiket mire használjuk.

3. Újrahasznált pálcák

Jó használt vehetjük a már túl sokat használt evőpálcáknak, hurkapálcáknak is – a fürdőszobai rések, nehezen elérhető, szűk helyek tisztításában lesznek segítségünkre. Csavarjunk köré valamilyen vékonyabb, fertőtlenítőbe, ecetbe, egyéb tisztítószerbe áztatott kendőt. Így könnyen kitisztíthatjuk a nehezen elérhető helyeket is. Hasonlóképpen hasznosak a régi fogkefék is, például a csaptelep tövében kialakult vízkőfoltok ellen.

4. Borotvahab új szerepben

Nem csak ruha folttisztításra alkalmas a borotvahab. Rozsdamentes acél és króm felületeket is hatékonyan tisztíthatunk vele. És hatékony nem csak ezeken a felületeken, de akár koszos ékszereinket is megtisztíthatjuk vele: óvatosan dörzsöljük át a gyűrűket, nyakláncokat borotvahabbal – az eredmény magáért beszél.

5. Ha elfogyott a tisztítószer

Ha takarítás közben fogy el a tisztítószer, használjunk aszpirint: az összetört gyógyszer vízzel hígítva tökéletesen alkalmas a szappan- és vízkőfoltok eltávolítására. Jó alternatíva a sütőtisztító spray is, ami alkalmas nem csak a konyhai olajfoltok, de a vízkőlerakódások, szappanfoltok eltávolítására is a zuhanykabin ajtaján, a fürdőkádban egyaránt. Használat után forró vízzel mossuk át a kezelt felületet.

6. Napi mini takarítás

Maratoni takarítástól kímélhetjük meg magunkat, ha nem csak kezeink és testünk szárítására használjuk a törölközőket. Kézmosás után töröljük át vele a vizes felületeket: mindössze néhány másodpercet vesz igénybe, de megakadályozzuk a vízkőlerakódások kialakulását. Ugyanilyen kevés ideig tart, ha zuhanyzás után gumitörlővel távolítjuk el a vizet a zuhanykabin ajtajáról és a csempéről, mégis, hosszú távon időt spórolunk vele.

7. Filléres illatosító

Legyünk őszinték: bármilyen gyakran és alaposan takarítunk is, időnként gyanús szagok terjengenek a fürdőszobában. Erre megoldás az ecet, mint takarítóeszköz, ami (miután elpárolgott saját erős szaga) nagyszerűen semlegesíti a szagokat. De használhatunk rizst is: töltsünk valamennyit egy kisebb üvegbe, csepegtessünk rá illóolajat, például borsmentát, levendulát, rozmaringot, takarjuk le egy jól szellőző textíliával és tegyük az ablakpárkányba, polc tetejére.

shutterstock 1230472243

Forrás: http://www.lakaskultura.hu/eletmod/7-plusz-1-takaritasi-tipp-a-furdoszobaba/